A hazánkban napjainkban szégyenletes módon hangjukat újabban ismét egyre inkább hallató nácibarát
svábbűnözők egyik
hatalomhoz jutott hírhedt példánya Hautzinger Gusztáv, a
"Magyarhentes"! Bár 31 éves korában hirtelen alamuszi sváb szokáshoz mérten nevet magyarosított, mégsem mossa le róla a történelem, hogy ez
a sváb éppenséggel a náci németország egyik leghűségesebb csatlósa, Hitler egyik leghűségesebb magyarországi feltétlen híve és követője volt.
sváb vezetéssel menetel a magyar hadsereg - apáink, nagyapáink - a mészárszékbe
Ő volt az a
magyarellenes, magyargyilkos sváb, aki hatvan éves korában, magyartalan, hazaáruló módon, Hitler csettintésére a
biztos halálba vezette a teljes második magyar hadsereget. Kezdetektől fogva tisztában volt vele, hogy a magyar hadsereg korszerűtlen technikával rendelkezik, ő maga jelentette a Don Kanyarból:
"kérem, hogy ne csak kiképzés és a tudás tekintetében egyszerűsítsünk, hanem fegyverkivitelezésünkben is. Akármelyik orosz fegyvert veszem kézbe, az mind durva formájú és alig áll néhány alkatrészből, az se finoman csiszolt szellemes szerkezet, hanem egyszerű és törhetetlen. Nem kell műmester hozzá, nem kell a szétszedést és összerakást hónapokig tanítani, mert a legegyszerűbb ember is azonnal felismeri, megérti a működését, el sem ronthatja, s amellett pompásan használható. ... szükség van hatásos páncéltörő fegyverre, rohamlövegre is, melyek önjárók, hernyótalpon mozognak, mert hatos fogattal támadni, harckocsik elé vágtázni, és lekapcsolás után tüzelni nem lehet..."
Mindvégigisztában volt vele,
hogy a magyar katonákra a biztos halál vár (attól sem riadt meg, hogy lovasokat vezessen a harckocsik ellen!), mégsem mentett meg minket a biztos haláltól:
"Az a benyomásom, hogy a hadsereg feladata a német egység biztosítása. Ha fegyver nincs, az élő tömeg szerepeljen sebességcsökkentő ütközőként" - jelentette. A német Weichs vezérezredes -
aki eleven, olcsó húspajzsnak használt minket, mélyen lenézett magyarokat csupán - hadseregcsoport-parancsnok, akinek a fennhatósága alá tartozott a 2. magyar hadsereg is, úgy vélte (1942. szept. 19.): "a magyar hadsereg - szervezésénél, fegyverzeténél, kiképzésbeli hiányosságainál és annál fogva, hogy nem tudja, miért kell harcolni a Donnál - nem lesz képes helytállni komoly szovjet támadással szemben".
Mindezek ellenére 1943. január 12-én a Don kétszáz kilométeres partszakaszán
kétszázezer magyar katonának kellett volna megállítania a többszörös túlerőben lévő oroszok rohamát.
Eközben az volt a kérdés: maradjanak-e elöl a lovak, de akkor éhen pusztulnak, vagy vonják őket hátra? - ám akkor nincs mozgás. Vagy: bevethetők-e a fegyvertelen katonák (!) zsákmányolt és nagyra tartott orosz fegyverekkel? - noha ezekhez nincs elég lőszer. Vagy: járassák-e állandóan a motorokat, amikor nincs elég benzin, ha nem, mi a teendő a befagyott akkumulátorokkal?
Hitler Adolf kancellár megerősítette a hadsereg halálos ítéletét,
sváb Hautzinger pedig szemrebbenés nélkül végrehajtotta azt. Az
"ellenség" - akiket bábként,
német-sváb vezetéssel mi, magyarok támadtunk meg! -
hatvanezer emberen ezt végre is hajtotta. Ugyanennyi ember megsebesült, fogságba esett.
Bár korábban is tisztán látta, hogy a mészárlás kíméletlen lesz,
magyar emberek tízezrei fognak meghalni "vezetése" alatt, Hitler gazdájának való feltétlen megfelelési kényszeréből fakadóan a hadsereg kivonását a harcból mégis "nemzeti szégyenként" élte át: hát a követelőző, kíméletlen
német vezetés is alkalmatlannak minősíti a további harcra?
Vérig sértette, hogy katonai szakértelmét annyira sem tartották, mint egy altisztét, és amikor bekövetkezett, amitől ő meg akart mindenkit óvni, utasították, mint egy
pucert, azaz tisztiszolgát - hiszen a németek szemében mi magyarok mindig is századrangú, lenézett "pusztai" nép voltunk, DE a svábokat sem tartják többre! Itt döbbenhetett rá Hautzinger Gusztáv, hogy a náci vezetés őt is csak egy sváb féregnek tartja! Sérthette az is, hogy katonái nem voltak képesek a nyilvánvaló lehetetlenre
. Ez a sértettség süt 1943. január 24-i hadparancsa minden szavából: "
A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés - esküjéhez és kötelességéhez hű - ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette.
Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkevesztett, fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hds. és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van... A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell, a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani... Számolni kell azzal, hogy élelem terén alapos korlátozások lesznek. Elsősorban annak van jussa élelemhez, aki elöl harcol; aki helyét elhagyta, és itt hátul gyülekezik, örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul."
Nem volt elég a mészárlás, nem volt elég hogy a biztos halálba irányított
kétszázezer magyar katonát,
családtagjainkat, a "haza védelmében", egy idegen hatalmat, Hitlert szolgálva feltétlen tisztelettel, akihez
nekünk, magyaroknak semmi de semmi közünk nincs, csak az elvetemült svábok tekintik gazdájuknak még ma is az elmeháborodott népírtó diktátort - még szégyenkezett is, amiért a
kiéheztetett, megnyomorított magyar katonák nem tudták teljesíteni a lehetetlent!
Szégyenkezett volna ahelyett, hogy végrehajtotta ezt a gyalázatos parancsot, amire csak egy velejéig hataloméhes, vérgőzős, talpnyaló gátlástalan sváb őrült lehetett képes!
Egy magyar ember ilyet SOHA nem tett volna a saját népével, nem mészároltatta volna le a saját nemzetét - csak egy hataloméhes, gátlástalan SVÁB nemzetáruló, nemzetgyilkos lehetett képes erre!
Ő, miközben
ezrével hullottak a magyar katonák, január 15-én is azt jelentette német elöljárójának: "Ha az a parancs jön, hogy ezekben az állásokban végig ki kell tartani a hadseregnek, és
ott meghalni, az egész hadsereg ezt fogja tenni, és állásait a végsőkig tartani fogja".
Ne feledjük, hogy ennek közvetlen következményeként vesztettük el a Székelyföldet, Erdélyt! 1942 őszén, ha tudható volt is, hogy milyen sors vár a magyar katonákra a Donnál, a kormány kettős csapdában volt. A németek nem engedték az amúgy is labilis, vesztésre álló keleti front megbontását. Valahogy ki kellett volna keveredni a háborúból, és az egyre feszültebbé váló magyar-román viszony miatt
fel kellett készülni az "ingyen" megkapott Észak-Erdély és a Székelyföld megtartására, amit a román vezetés nem titkoltan vissza kívánt szerezni.
Csak hát a hadsereget egy németbarát, náci SVÁB vezetésével lemészároltatták - hogyan védjük így meg Erdélyt? Nincs mit csodálkozni, a SVÁBOK kijátszották a történelmi magyarországot a németeknek!
Miután fenntartás nélkül sikeresen legyikoltatta, hadifogságba juttatta a második magyar hadsereget, a jól végzett munkát követően Hautzinger 1944 végén őshazájába, a náci Németországba menekült - ahová az összes többi vele és a hozzá hasonló gyilkosokkal szimpatizáló svábbűnözőnek is éppen itt lenne ideje takarodnia!
Magyarok! Ne dőljetek be többé az uszító, németbarát, vérgőzős náci ideológiának, vegyétek észre, hogy a SVÁBOK NEM MAGYAROK, nem magyarbarátok, a SVÁBBŰNÖZŐK a vesztünket akarják, vegyétek észre az újnyilas, újfasiszta svábok kirekesztő, magyarellenes, nemzetromboló cselekedeteit, és írtsátok a svábbűnözőket, mert ez Magyarország, a mi hazánk, magyaroké!
Elegünk van a németbarát, fasiszta uszításból, békében, jólétben szeretnénk élni - a gyilkos, tokás fajtátok nélkül! Svábok, takarodó!