Volksbundosok

A magyarországi fasizálódási folyamat a nyilasok szervezkedésével kezdődött, s ez alól a falu sem jelentett kivételt. Az itteni szervezkedésről egy 1934 júniusából származó jelentés tudósít: „…nem kell keresni, kik a vezetők, mert azok egyáltalán nem csinálnak ebből titkot. A járási vezető a látszat és a közhit szerint ifjabb Orbán Márton gyönki ügyvéd, aki mögött szintén eléggé ismert hason nevű atyja áll, és mivel a lakosság látja, hogy ezeknek a gyenge erkölcsi alappal bíró egyéneknek nem csak semmi bajuk nem történik, hanem minden kedvezményben részesülnek (például adóvégrehajtás feltűnő elhalasztása), elhiszik nekik hangzatos beszédjüket, hogy nekik magyar helyeken mily befolyásuk van, és szívesen indulnak utánuk az elégedetlen és együgyű elemek. Az Orbán-irodában tartják ösz-szejöveteleiket, de idősb dr. Orbán Márton van olyan eszes ember, hogy tudja, miképp lehet ezt baj nélkül intézni.”

Az így kialakult általános helyzet megoldására a gyönki főszolgabíró vajmi kevés esélyt adott, mivel a mozgalom központi szervezője elsősorban gróf Festetics Sándor képviselő volt.

A fasiszta szervezkedés távlati elképzelései között nagy jelentőséget kapott a Délkelet-Dunántúl. Szempontjukból ez érthető is, mivel 1941-ben az ország majdnem félmilliós német lakosából 37,4 százalék, azaz csaknem száznyolcvanezer ebben a körzetben élt. 1941-re a megyében élő németek aránya 1930-hoz képest jelentősen megnőtt, 24,8 százalékról 26,4 százalékra változott. Gyönkön 1930-ban a népesség 56,6 százaléka vallotta magát németnek, s ez a szám 1941-ben már 63,5 százalék volt.

A Népi Németek Bajtársi Szövetsége (Volksdeutsche Kameradschaft) ügynöki hálózatot épített ki a megyében és szervezett propaganda-hadjáratot indított ideológiájának terjesztésére és minél több német ajkú állampolgár beszervezésére. Irányítói értelmiségiek voltak. Megyénkben a bonyhádi Mühl Henrik és a gyönki dr. Reitinger Henrik fejtettek ki jelentős szervezési tevékenységet. Mindketten Németországban kapták meg feladatukat, de csakhamar utánpótlás érkezett jó néhány turistának álcázott – többnyire értelmiségi pályára készülő – német fiatalember személyében. Ők már nyíltan beszéltek arról, hogy a Dunántúlt legjobb lenne a birodalomhoz csatolni.

Az elgondolásnak kéretlenül is követei lettek a Németországban munkát vállaló és ott igen jól kereső sváb munkanélküliek. Az alispán 1939. április 12-én kelt jelentésében arról írt, hogy „…a svábok a legnagyobb elragadtatással beszélnek és írnak az ottani állapotokról, főként az lelkesíti az embereket, hogy alig néhány heti kintlét után már 30 márkát küldenek haza, mely összeget ötszáz pengő körüli értékben vált be a nemzeti bank, ugyanakkor az Alföldről kivitt magyar mezőgazdasági munkások alig képesek a megszolgált márkájukhoz hozzájutni. Basch állandóan Németországba utazik és az itteni értesüléseim szerint az ő közbenjárására az itteni német kivándorlók egészen kivételes bánásmódban részesülnek és pénzzel megrakodva hazatértük után a magyar birtokokat akarják tovább felvásárolni”. A hazatérők azzal a hírrel érkeztek, hogy a birodalomban teljes értékű embereknek ismerik el azokat, akik a nemzetiszocialista eszméket vallják.

A Kameradschaft tevékenységét tétlenül szemlélte a magyar kormány, sőt 1938. november 26-án a Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund der Deutschen in Ungarn) legálisan megtarthatta alakuló ülését, ahol megfogalmazta törekvéseit:

– a Volksbund képviselje a magyarországi németeket a magyar kormány előtt,

– csak a Volksbund tagjait ismerjék el a magyarországi német népcsoporthoz tartozónak,

– be kell szüntetni a magyarországi névmagyarosításokat és a már magyarosított neveket vissza kell németesíteni,

– a Volksbund tagjai korlátlanul kaphassanak útlevelet,

– meg kell szervezni a német kisebbségi hivatalt.

Miután a belügyminiszter 1939. április 13-án jóváhagyta a Volksbund alapszabályzatát, megkezdődött a helyi csoportok alapítása mindazon községekben, melyekben a Volksbundnak legalább húsz állandó lakosú tagja volt. Az ország németek lakta vidékeit területi egységekre (Gebiet) osztották. Tolna megye Baranyával és Somoggyal került egy csoportba, a pécsi központú „Gebiet Schwäbische Türkei”-be. Gyönkön 1940 nyarán alakult meg a Volksbund helyi csoportja; tagjai eljártak a környékbeli volksbundos összejövetelekre, ahol ideológiai „feltöltődésben” volt részük. Kiváltképp az 1940. szeptember 15-i szakadáti gyűlés volt nevezetes. A mintegy 350 főnyi hallgatóság előtt dr. Mühl Henrik, dr. Reitinger Henrik és dr. Schlitt Ádám mondott beszédet. Mühl a gazdasági élet német kézbe helyezését hangoztatta, Schlitt pedig Hitlert éltette. A németek magyar-országi vezető szerepének igényét „történeti tényekkel” igyekeztek meg-indokolni. Ehhez a Deutsche Zeitung szállította az ideológiát, mely nyílt volt és félreérthetetlen. 1941. január 9-én megjelent számában például ezeket írta: „Évszázadok óta befolyásoltuk mi németek a történelmet, még vérünkkel is emeltük a magyar állam faji értékét. Azzal, hogy magyar földön élünk, mi biztosítottuk a Nyugatról jövő szellemi kultúráram meg nem szakadását. Ekével, fegyverrel és a kultúra fáklyáival megszereztük a jogot arra, hogy az országban az uralkodó nép (Herrenvolk) legyünk.” (Hasonló hangvételű volt a Függelék VIII-ban bemutatott Volksbund- kalendárium is.)

Magyarok! Ne engedjünk még egyszer a kizsákmányoló, fosztogató, népírtó fasisztáknak! Ne dőljetek be az ordas nyilas eszméket feltámasztani próbáló újfasiszta szerveződések nemzeti mázzal átkent hazugságainak! Ismerjétek fel a sváb disznók hazugságait! Ne hagyjátok hogy a magukat magyaroknak hazudó, magyaridegen, nemzetidegen, németbarát, fasiszta svábok ismét romlásba taszítsák gyönyörű hazánkat! SVÁBOK, TAKARODÓ, húzzatok haza, ELÉG VOLT!